Az OLP-TECH Gyártó, Szerelő és Szolgáltató Kft. 2010-ben alapított, kizárólag magyar magánszemélyes tulajdonban lévő vállalkozás. A megalakulása után, a kezdetekben főleg acélszerkezet és berendezések gyártásával, helyszíni telepítésével és szerelésével foglalkoztunk vegyipari, élelmiszeripari és autóipari export megrendeléseket kielégítve.

A cégünk alkalmazásában álló szakember gárda nagy szakmai háttérrel rendelkezik, emellett 2011 óta szakmunkásképzéssel is foglakozunk, elősegítve a saját szakember gárdánk fiatalítását, hosszú távú céljaink megvalósítását.

A folyamatos fejlesztéseink, beruházásaink és megrendeléseink révén elmondhatjuk magunkról, hogy nagy tapasztalatokra tettünk szert a fentebb felsorolt kivitelezési területeken.

Cégünk egyik fontos profilját alkotja az ipari méretű naperőművek kivitelezése. Sikeresnek mondhatjuk magunkat ezen a területen is, hisz ezen tevékenységi körünkkel világviszonylatban is ismertséget szereztünk. Projektjeink révén kollegáink eljutottak Európa számos országán kívül tengerentúlra is, sikeres kivitelezéseken vagyunk túl Japánban, Chilében és Egyiptomban is.

logo-2016_piros